One more thing…

(off: azért írok gyakran angol szavakat a topicba, hogy jót röhöghessek azokon, akik a blogomra tévednek, mert a google-találatok alapján azt hiszik, ez valami tuti hely…)

Szóval valami vidámat is gondoltam ide mára. Valamikor voltam a berlini japán nagykövetségen, az egyetem szervezte, kicsit elkéstem, de nem én voltam az egyetlen késő. Odamegyünk a portáshoz, útlevél, fémdetektor, stb. Szegény portás nem volt hozzászokva a nagy forgalomhoz, ráadásul véletlenül kiborította az egyik lány táskáját a földre, miközben pakolta az átvilágítóba a cuccokat. Zavartan megpróbálta összekapkodni a dolgokat, aztán pedig beállt a csőd. Szegénykém teljesen zavarba jött, már nem akart se útlevelet nézni, se a kabátokat pakolni, se a táskákat nézegetni, csak hebegett-habogott, meg terelgetett minket át a túloldalra.

A nagykövetségen egy japán bácsi tartott előadást, de olyan akcentusa volt, hogy sokan azt hitték, japánul beszél. Elmondta, 2001.9.11. óta kellett nekik ide felhúzniuk ezt a nagy biztonsági rendszert, nagy kerítésekkel, de nem tetszik nekik, mert nem érvényesül a kert szépsége. Minket se kísérgettek nagyon, egy kicsit el is kavarodtunk a nagy és üres épületben, mivelhogy késtünk, és nem kísért senki, csak mondták, hogy menjünk az emeletre fel, aztán ott van az egyik terem, oda kell menni.

A japán bácsi felkészült az egész japán külpolitikából, és minden konfliktus kapcsán elmondta a japán álláspontot. Észak-Korea, az rossz. Izrael, hát, ahhoz nincs sok közük, de fő a béke. A japán katonákat nem katonáknak hívják, hanem úgy, hogy “Beamten der Selbstverteidigungsstreitkräfte”, az önvédelmi harci erők hivatalnokai. A szót nem japánoknak találták ki, de szegény bácsinak többször is ki kellett mondania: Beamten der Selbstverteidigungsstreitkräfte, Beamten der Selbstverteidigungsstreitkräfte. Az előadás végén biztos elégedetten nyugtázta, hogy ma is megdolgozott a pénzéért.

Off topic

Néhány cikk, amit a Microsoft-ról olvastam mostanság. Elköltöttek 10 milliárd dollárt, hogy 3 év késéssel piacra dobjanak egy operációs rendszert, amiből minden előremutatót kihagytak, ami megmaradt benne, azt összemásolták más operációs rendszerekből. (És a másolás közben is igen kevés fantáziát mutattak.) Azzal büszkélkednek, hogy a Vista akár 4 milliárd dollár bevételt is hozhat…Csak azt nem értem, miért érdekel ez engem annyira…

Ráadásul megjegyzik, hogy a Vista önmagában 157 000 munkahelyet fog teremteni. Ami önmagában becsülendő, de ez csak azt jelenti, hogy megint jönnek az IT-departmentek, akik küzdenek egy csapnivaló szoftverrel, és a felhasználó meg hívogathatja az ügyfélszolgálatokat éjjel-nappal, mert hogy kell egy új driver, meg a vírusok, meg az újratelepítés, meg a konfigurálás, meg a ki tudja még mi. Azt nem szeretem a Microsoftban, hogy megkeseríti egy csomó békés felhasználó életét. Akiknek semmi többre nem lenne szükségük, csak egy munkaeszközre, vagy inkább háztartási gépre, ami működik.

Egy jó gép egyszerű, érthető, kiszámítható. Ilyen egy jó autó, egy mobiltelefon, egy hifi.

Tegnapi hír, hogy a Microsoft robotoknak készít operációs rendszert. Apokaliptikus képek villognak szemem előtt.

Na jó, velem egyébként minden rendben, de ezt ki kellett írnom magamból. Szombaton Drezdába megyek, aztán jön a karácsonyi készülődés. Azért jó, hogy külföldön vagyok, mert senki nem tudja kilesni az ajándékokat, amiket esetleg kapnak majd. Hoho.

Karácsonyi jótékonykodás

Közeleg a Karácsony, mindenkinek a szíve tele van szeretettel, csurig. Az egyik újságban láttam egy hirdetést, adományozzon újság-előfizetést raboknak. Fizessen elő az újságunkra, hogy azt egy börtöntöltelék olvashassa. Nem a múlt hetit kapják meg, hanem elő van fizetve nekik a friss.

Az újság, amiben a hirdetést láttam, a zitty, a berlini programmagazin. Két hétre 282 darab A/4 oldal, színház, éttermek, utazási rovat, minden, amire egy rabnak szüksége lehet. Először elkönyveltem magamban, hogy most már biztos, hogy a németek teljesen hülyék. Aztán belegondoltam, milyen jót tehet mégis, valahogy a rabot bent tartja a valóságban, nem esik ki a társadalomból, ha tudja, hogy ma este éppen Sick of it all koncert van 10 kilométerrel arrébb.

Herr Bolle nem viccel

Pár hete írtam egy bejegyzést az indonéz diákokról. A sztorinak, mint ma kiderült, van folytatása is. A kedélyes professzor, Herr Bolle ma tiszteletét tette egy másik órán is, amit egyébként történetesen ő tartana, gyakorlatilag azonban a tanársegédje csinálja, ingyen. Szóval ma is megjelent Herr Bolle, éppen nemzetközi kereskedelempolitika órán. Miután felrajzolt néhány függvényt a táblára, rátért az ismerős történetre. Hogy nemrég járt itt egy pár diák a dzsakartai egyetemről, és éppen a fejlődő országokról beszélt nekik. És hogy a tanszéken előtte gyorsan kiszámolta, hogy is van az, hogy az ő (Indonézia) gyors gazdasági növekedésük miatt egyszer majd utolérik az alig növekvő nyugati gazdaságokat. És neki bizony az jött ki, hogy a nyugati jóléti szint 70 százalékát is több, mint száz év alatt érnék el, és hát ezt azért mégse lehetett megmondani nekik, muhaha.
Na ezen persze mindenki derült, nohát, tényleg, soha nem érnek utol, höhö.
Hozzáfűzte, ha ezt megmondanák az országuk lakosságának, forradalom törne ki, merthogy ők most akarják a jólétet, nem száz év múlva. Márpedig ebből nem lesz semmi. Inkább mondjanak le a fogyasztásról most, és fektessenek be a jövőbe, különben még a száz év se jön össze. Aztán rátértünk egy másik témára, hogy mi lesz, ha majd a németek nyolcvan százaléka munkanélküli lesz, és hogy hogyan lehet egyáltalán egy ilyen társadalmat fenntartani.

Mi pedig a karácsony előtti utolsó órán kis ünnepen veszünk majd részt, Herr Bolle Mikulás-sapkát vesz majd fel, forralt bort fogunk inni, és Herr Bolle megígérte, hogy a tanársegéddel együtt karácsonyi dalokat fognak énekelni, köztük a Rudolf, the red nosed reindeer-t. És ez a része tényleg nem vicc, ez a tanár már csak ilyen.

Egy őrült professzor, akinek egyébként elbűvölő stílusa, és sajnos teljesen igaza van.

midnight radio, black earth.

Berlinben alig van közvilágítás. Az egész város elképesztő sötétségbe bújik. Párizs persze a másik véglet, de Budapesthez képest is olyan szintű a sötétség, hogy mindig meglepődök rajta. Ijesztő, olyan, mint egy békés Gotham City. Vagy egy betonerdő, éjszaka.

Az ember ül az S-Bahnon, ami végülis olyan, mint a hév és a metró keveréke, ami sokszor nem a föld alatt, hanem a város fölött egy emelettel megy. Belátni a lakásokba, irodákba, fölülről látom a várost. Viszonylag gyorsan megy, ritkán áll meg, keresztül a város közepén, egészen ki a külvárosokig, vagy csak körbe-körbe. Nagyon nagy tereket lehet egyszerre belátni, széles utcák, hosszú utcák, és nagyon nagy épületek mindenfelé. Kevés lámpával.

És ha az ember közben olyan hangulatos éjszakai/nagyvárosi/utazós zenét hallgat (mondjuk a Perdition City-t vagy Bohren&der Club of Gore-t), ami csak úgy árasztja magából a magányt, az elveszettséget, és azt, hogy a környezeted hatalmas, ismeretlen és kiszámíthatatlan, akkor elfog egy utánozhatatlan érzés. Azaz, mondhatnánk, leírhatatlan.