lost in moments

Berlint mostanában ez a jegesmedve tartja lázban. Knutnak hívják, asszem novemberben született a berlini állatkertben. A héten hozták ki először a szabadba, azóta az összes tévéből és újságból őt látom viszont. Ma ez a szerencsétlen medve az első számú berlini celeb. Órákat állnak sorba az emberek, hogy láthassák. Minden méretben kapható hozzá hasonló plüssmedve. A lakótársam szerint ez az egész dekadens. Igaza van. De azért én is megnézném. Olyan cuki.

update: a medvéről egyre többet tudok, pedig csak a metrón nézem a reklámtévét, és az újságosnál ránézek a bulvárok címlapjára. A Vanity Fairnek ez a medve van a címlapján. A berlini bulvár címsorában minden nap ott van a kicsi feje. És már azt is tudom, hogy a barátai a kanadai fehér farkasok. Velük lesz egy kifutóban. És már a mamájáról is sokat tudok…Az elején rossz mamának állították be, aki nem akarta felnevelni a kicsinyét, eltaszította magától. Aztán most meg sajnálni kell a mamát, mert egy kelet-német cirkuszban sanyarú körülmények között élt, innen ered a legtöbb traumája is.

Megható. Hüpp-hüpp.

Találtam lakást. Legfőbb ideje volt, mert vasárnap kiraknak innen, illetve mindenki kiköltözik, és igencsak ideje volt egy újabb lakást találni. A lakáskeresés nagyon para tud lenni. Egyrész magaddal meg kell beszélni a dolgot, hogy hol akarod a második félévet eltölteni (ami csak két hét múlva kezdődik), és persze hogy ezért mennyi pénzt és menetidőt vagy hajlandó áldozni.

Aztán persze résen kell lenni, ha jön egy hirdetés, azonnal felemelni a telefont, és menni lakásnézésre, ami igazából egy kis felvételi beszélgetés, csak éppen a felvételi kritériumokat nem lehet tudni. És akkor jófejnek kell lenni, vagy komolynak, olyannak, amit éppen kinézel a lakókból.

És persze az előítéletek. Tegnap jött a hirdetés, Ahmad Ahmad, 36 éves férfi lakótársat keres. Na, már lapoztam is. Aztán a lakcímen megakadt a szemem, Dancsival (nemzetközis erasmusos lány, volt lakótárs és ilyenek) egy utcában, egymással szemközti házakban laknánk. Na jó, menjünk el, nézzük meg, mit tud Ahmad Ahmad. Elmentem. Kiderült, hogy A.A. egyáltalán nem lesz ott, és kiadja az egész lakását, és a lakótársam egy 25 éves jogászfiú lesz, aki perzsa származású, de egyébként dán. És jó arcnak tűnik, bár az előítéleteimen még dolgoznom kell. Furcsa, hogy mennyire szembesültem most azzal, hogy azért nekem is akadnak előítéleteim…

És a helyszín. Prenzlauer Berg. Szoft-kommunista lakótársam egy szóval kommentálta: Latte Macchiato.

Ez mindent elárul. Egy egész városrésznyi fiatal, gazdagok, trendik, lazák, sznobok, alterek, és ezek keveréke. Kíváncsi vagyok rá. Persze tartok is tőle, de azt mondom, őszintén szólva inkább lakok túl csini fiatalokkal, mint túl randa munkanélküliekkel egy negyedben (Neukölln, ahol idáig laktam, pedig az utóbbi volt…)

Most, hogy van lakásom, már csak a beköltözésig kell kibírjam, és az életem újra visszatér valamiféle normális keretek közé. És akkor végre elkezdhetem azokat a dolgokat csinálni, amiket én akarok, nem pedig azt az őrültek házát kibírni, ami mostanság a lakáskeresés és a mostani lakás kiürítése miatt zajlik.

Mostanában nem nyűgöz le a blogírás. Igaz, nem is vagyok Berlinben, ami idáig az alibi volt, vagy a tárgy, amiről írok. Most Budapesten vagyok. Úgyhogy nincs miről írnom. Szombaton megyek vissza Berlinbe. Akkor folytatom.

Igen, amikor már tényleg majdnem elkezdek tanulni, mindig közbejön valami fontos. Ma például frissítettem az iTunest, a programot, amivel zenét hallgatok. És mielőtt okét nyomtam volna a License Agreement-re, gondoltam, mi lenne, ha elolvasnám, mire nyomok okét. Ezek persze pótcselekvések, de találtam benne vicces mondatokat.

Azt hinnénk, majd arról szól, hogy don’t steal music. Ehelyett:

“You also agree that you will not use these products for any purposes prohibited by United States law, including, without limitation, the development, design, manufacture or production of missiles, or nuclear, chemical or biological weapons.”

Ezt vajon tényleg azért írták bele, hogy majd jól bepereljenek mindenkit, aki a zenelejátszó szoftverrel rakétákat tervez és gyárt?

Hülye amerikaiak.

Tanulás helyett most főleg a számítógépemmel babrálok. Már kiskorom óta az volt rám jellemző, hogy mindenféle elektronikus dolgot imádtam, de semminek soha nem volt türelmem elolvasni a használati utasítását. Ezért amikor kábé 12 éve a papám első menedzserkalkulátorába titokban bevittem a névjegyemet, nem tudtam kitörölni, és jól kikaptam, hogy minek piszkálok ilyen komoly dolgokat. (igen, 64 kbyte memóriája volt, milyen viccesnek tűnik ma…)

Most is ilyen vagyok, soha semmilyen használati utasítást nem szeretek, ha valamit nem értek elsőre, akkor annak lőttek. Az otthoni vonalas telefonunkba a mai napig nem tudok egy telefonszámot se beprogramozni, se a nem fogadott hívásokat megnézni a menüben.

De ahhoz képest viszonylag jól elboldogulok a számítógéppel, sőt, talán azért szeretem a macintoshomat, mert valahogy olyan magától értetődő rajta minden (mondhatnánk, intuitív kezelői felület).

Régi nagy álmom, hogy honlapokat csináljak, és bár mindenhogy próbálkoztam, ez sajnos már olyan dolog, amihez több türelem kéne. Így maradok ugyanolyan amatőr, mint korábban. Mindennap öt percet haladok előre a tudományában. De az is valami, nem?

Valahogy összefüggést érzek azzal, hogy a matek se volt soha a kedvencem. Ott túl szigorúnak kell lenni, különben nem megy. Nem nekem való.

Angolul van egy kifejezés, to noodle with things, csak úgy játszani, improvizálni, belenyúlni dolgokba. Kavarni. Na, az való nekem. Mindenből egy pici. Ha öt perc alatt nincs sikerélmény, akkor kész.

És igazából nem vagyok egyedül. Egy csomó embernek csak ez kell. Látom, hogy milyen keresőszavakkal jutnak el a blogomra. Favorit a “mai hírek”. Bumm, beütik a google-ba, mai hírek, nyomás, ide nekem a mai híreket. És ez így lenne normális, nem?

Vagy a másik: a google-nál az egyik leggyakoribb keresőszó a google.com. Azaz, az emberek a böngésző keresőmezőjébe jobb felül beütik, hogy google.com, hogy bejöjjön a google. Ez már trükkös, mi?

Ezeket a fránya számítógépeket kellene megtanítani arra, hogy milyen hülyék is a felhasználók.