the international noise conspiracy

Mike Patton és Christian Fennesz közös koncertje a berlini Volksbühnén, ma este. Ez lett a program, a politikai radikalizmus helyett az esztétikai radikalizmust választottam, nem először és nem utoljára (azaz nem mentem el Rostockba, hanem egy berlini színházban ültem egy csomó sznobbal:)
A két zenész érdekes módon úgy jött le sokaknak, hogy a Faith No More énekese és még valaki fellép a színházban, ó, gyerünk. A színház előtt mintha rock-koncertre gyülekeztek volna a nosztalgiázni vágyók, na, ők olyat kaptak, hogy leszakadt a fejük:) A két említett (amerikai és osztrák) úriember ugyanis kísérleti elektronikus zenét játszik, azaz úgy kellett volna érteni a plakátot, hogy Fennesz és valaki, az alapot ugyanis az ő stílusa adta meg. Fenneszt egyszer a Trafó Bár Tangóban láttam, (a koncertje előtt ott ült egy asztalnál és Soproni Ászokat kortyolgatott,) Pattont most láttam először. Patton nem énekelt egy keveset se, illetve igen, de az teljesen szét volt torzítva, emberi hangoknak nyoma se volt. Fennesz meg a szokásos módon meredt az Apple laptopjára, és néha a gitárját piszkálta…
Szóval zaj volt, nagy zaj, de remek volt. A Volksbühne az egy rendes méretű színház, tökéletes akusztikával, kényelmes székekkel, minden megvolt, ami kellett. A rajongók meg olyan számban hagyták el a termet, amilyet még azon az indonéz művészfilmen se láttam, ami életem egyetlen olyan filmje volt, amiről én is kijöttem… Hát, a tanulság az, hogy nézzenek utána, hogy mire vesznek jegyet – Mike Patton neve az elmúlt tíz évben kb egyet jelent a zenei határokon való kísérletezésekkel. Amint kiadója szlogenje is mondja: Making people sick since 1999. A fehér pólós Patton, gitáron kísér Fennesz. A video egy hete készült, de ha lesz esetleg a mairól, akkor kicserélem. (A hangminőség tökéletes, igen, ez ilyen volt élőben is…:)

2 Válaszok to “the international noise conspiracy”


  1. 1 zazie június 8, 2007 at 11:54 am

    patton-fennes muzsikád nincs? kellen nekem. (illetve ajándékba adnám apámnak) átvenném, ha van neked.
    zAzie

  2. 2 galgoczg június 8, 2007 at 1:18 pm

    tudomásom szerint nincs még közös lemezük, ez egy alkalmi formáció. de elképzelhető, hogy valamelyik este anyagát kiadják majd. külön-külön mondjuk van zeném tőlük, de egy ideig sajna még nem fogunk találkozni…majd ha otthon leszek, akkor visszatérhetünk rá:)


Válasz




Legújabb képek

chinatown.JPG

peace.JPG

red.JPG

pop.JPG

girls.JPG

boom.JPG

evolution.JPG

anyone who puts grabage here will be fine.JPG

cica a boltban.JPG

More Photos

Linkek - del.icio.us