Hazajöttem

Most vettem csak észre, hogy milyen rég nem írtam semmit. Vegyük úgy, hogy nyári szünet van. Az utolsó hetek Berlinben elég intenzívek voltak, egyrészt mindent meg kellett néznem, amit még nem láttam, másrészt a projektemen kellett dolgozni, aztán vendégek is elég sűrűn érkeztek, végül a múlt hét az ügyintézésekről szólt, bürokrácia minden mennyiségben. És könyveket gyűjtöttem, sikerült szert tennem rengeteg szuper könyvre, amit otthon nem lehet megszerezni. Búcsúbulik egymás után, végül tegnap hat óra folymatos egyetemi ügyintézés után végre elintéztem mindent. Két óra alvás, hajnali gép, és hihetelen módon minden sikerült. Az elmúlt hetekben 40 ponton csúszhattam volna el, azaz elég sok esély volt arra, hogy valami nem jön össze, végül csak két múzeum és két apró adminiszratív macera maradt ki. A blogot át fogom alakítani, majd folytatom. Most elkezdek a házidolgozataimon dolgozni, amiket a német egyetemre kell írjak, így lehet, hogy a nyári szünet itt is eltart még egy ideig.

“Due to reorganisation the boys are now stationed in a labyrinth outside Cairo. They are shifting shapes to come.”

Egy idézet Wayne Wang “Dim Sum” című filmjéből

“You can take the girl out of Chinatown, but can you take the Chinatown out of the girl?”

(bps: a képen Berlin van, ezzel is utalnék valami szimbolikus tartalomra a mondatban, amit egy kettős csavarral rám is lehetne érteni.)

No more blogroll (+bps)

Végignéztem a blogrollt, kiknek a blogjai sorakoznak itt oldalt, és igen, szomorú. Azok írtak blogot, akik külföldön voltak, és amint hazajöttek, abbahagyták (vagy még előtte). Úgyhogy most én is leveszem a blogrollt, mert nem működő blogokat nem érdemes olvasni, illetve oda kéne írni mellé, hogy archívum. Aztán talán szeptembertől újra elindul a blogírás, új formákat öltenek a blogok, akkor majd újra belinkelem őket. Elnézést kérek attól a két emberől, akinek most a működő blogját tüntetem el, majd szeptemberben visszakerülnek ők is:

Judy: http://judyjudy.blogspot.com

Zazie: http://globlog.blog.com

Na meg FSJ, az ál-CEO, a Dear Leader, aki pihenés nélkül is working to restore a sense of childlike wonder to our lives:

http://fakesteve.blogspot.com

(ide is be kell szúrnom egy bps-t. az utóbbi időben több kommentet is kaptam, amik arról tanúskodnak, hogy az emberek nem érzik az iróniát a sorok között. mondjuk az is igaz, hogy az iróniát az elmúlt akárhány hónapban inkább kerültem, most egy ideje meg elkezdtem. nem tudom mit jelent. fel kell keresnem a pszichológusomat. a múltkor valakinek azt mondta, többször mondjuk a szeretteinknek, hogy szeretjük őket. szeretteim, szeretlek titeket.)

Visszatérve Manu Chaora

Az előbb írtam, hogy Manu Chao lemezen visszafogott zenét játszik, koncerten nem, és hogy ebből félreértések szoktak lenni, mert a rajongók nagyrésze csalódik a koncertben. Én persze nem tudom megmondani, hogy a Szigeten lesz-e egyáltalán Manu Chao (egyszer már meghirdették, de végül nem lett belőle semmi, talán három éve), vagy ha lesz, milyen lesz, de akit érdekel, az nézze meg ezt a videót, és majd meglátjuk. 2 perc reggae, 1 perc átvezetés, 6 perc ugrálás. Ezek az arányok egyébként korrektek egy teljes koncertre nézve is.

De Manu Chao mindig tartogat meglepetéseket. Az egész a zenekartól, a Radio Bemba Sound Systemtől függ, amelynek felállása turnéról turnéra változik. Barátok jönnek-mennek, vagy lesznek fúvósok, vagy nem, vagy lesz második énekes, vagy nem, ha lesz, az vagy arab, vagy fekete, vagy fehér lesz, vagy férfi vagy nő, vagy egy, vagy kettő vagy négy, vagy bármi. Mindegyikre volt már példa.

Visszatérve Berlinre, visszatérőben BP-re

Az utóbbi időben alig írtam arról, mi is van velem Berlinben. A blogom szépen kezd szétfolyni, most még (utoljára talán) visszatérek a kiinduláshoz, a berlini élmények rögzítéséhez.

Kezdem úgy érezni, hogy a végére érek az egy évnek, most már írom a listát, melyik múzeumba kell még feltétlenül elmenni, mit kell még feltétlenül megnézni. Nincs is sok minden a listán. Az elmúlt két hétben rengeteg múzeumban voltam, és kicsit rá is kattantam a régiségekre, illetve a modern festészetre. Meglepően jól szórakoztam, audioguide, szuper múzeumok, órákon át nézelődtem. Az etnológiai múzeumról talán írok is még külön.

Az egyetemen már alig van dolgom, még lesz egy kiselőadásom, és persze a három házidolgozat (egy németül, egy angolul, egy franciául, mindegyik 15 oldal…:), amit majd augusztusban-szeptemberben kell megírnom. Egyre inkább az otthoni következő félév jár a fejemben, kezdek ráhangolódni a hazatérésre. Ez persze azt is jelenti, hogy újra és újra végigmegyek azokon a rutinokon is, amiért annyira szeretem Berlint. Egyre többet utazgatok az untig ismert helyeken, körbe-körbe a városon át, próbálok minél több mindent elraktározni, vagy csak élni a berlini életformámat, minél intenzívebben. Érdekes módon az ismerőseimet mintha épp leépíteni próbálnám, hogy ne kelljen átesni a búcsúzkodás-jeleneteken, inkább már nem is akarok látni senkit. Még két hét van az egyetemből, meg még egy ráadás, az már szinte semmi.

A lakást újra kiadják, jönnek az érdeklődők, a tegnapi két csajra a lakótársam szokás szerint rá is nyomult, mondjuk tényleg jól csinálta, reggel jöttek, velünk reggeliztek, sokat nevetgéltünk, megnéztük azt a dán sorozatot, amiben a lakótársam játszik, tényleg jó volt (erről se meséltem még, mindegy…), aztán a csajok teljesen le voltak nyűgözve a sráctól, örömmel meg is adták a telefonszámaikat. A lakótársam pedig lerakta a két számot az asztalra, megjegyezte, hogy a szőkének fantasztikus feneke volt, és abban a pillanatban elfelejtette őket.

Már koncertre se fogok többet menni, most ugyanis nincs mire. A Converge volt az utolsó, amit odahaza 15-én még megnézhettek, de erről nem írok külön, mert szerintem úgyse érdekel senkit. Annyiban volt különleges, ami otthon nem lesz, hogy itt a kifejezetten nagyon kemény és nehezen befogadható Converge előtt fellépett a viszonylag populárisabb Parkway Drive, (akik BP-re már nem mennek), ezért a koncerten rengeteg 18 éves kisfiú és kislány volt, rengeteg tetoválással és piercinggel, akik aztán a Converge alatt el is tűntek gyorsan… Furcsa volt öregnek érezni magam. Ja, és a környéken épp valami tüntetés volt, ezért a gyülekező hardcore-rajongók közül sokan megbánták, hogy a Terror nevű zenekar pólóját választották felvenni, (fekete ruhák, a pólón nagy betűkkel: TERROR) mert a rohamrendőrök végigmotozták őket, be a rendőrautóba, igazoltatás, betelefonálás a központba, aztán további szép estét kívánva útjukra engedték őket.

Asszem majd írok arról, hogy milyen volt az egyetem, az talán érdekes lehet, meg a német kolonializmusról is régóta tervezek írni, csak az kemény dió, meg még lesz valami arról, hogy szakmailag mik kezdtek el érdekelni. Meg írok majd arról, hogy milyen vicces, hogy a táskaiparban régen a levetett állatbőr számított luxus-alapanyagnak, most meg a levetett teherautó-ponyva.

És igen, lesz Manu Chao a Szigeten. Ez a lehető legjobb dolog, ami a Szigeten előfordulhat. Akik nem ismerik a koncertjeit, azoknak nagy meglepetés lesz – a legintenzívebb koncert lesz a Nagyszínpadon, ezt borítékolom. Sokan csalódni fognak benne, nem az a cuki srác lesz, akit a Clandestinoról ismer mindenki, hanem gyors, nagyon gyors ska, punk, rock, ugrálás megállás nélkül, na jó, néha rövid reggae-pihenőkkel. Kétszer láttam már, és másodszorra is meglepődtem, hogy basszus, ez mennyire pörgős…Akik ismerik a koncertlemezt, azok talán sejtik, de az egy harmada volt a teljes koncertnek, és az intenzív részeket vágták ki, mert a szobában hallgatva már-már monotonnak tűnik. De élőben… (Emlékszem, a pesti koncert előtt kiadtak egy sajtóközleményt, hogy miért nem lesz Kiss Erzsi Zene-koncert előtte “félreértés volt előzenekart szervezni, a zenekar ugyanis a koncertjeiket háromórásra tervezi”. Nem gyanús, hogy az egyetlen luk a programban a Manu Chao előtt van? Simán el tudom képzelni, hogy két blokkot kérnek…)

Kíváncsi vagyok, ha hazamegyek, mit fogtok mondani, mennyit változtam. Ezt egyedül nem tudom megítélni.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

bps:)

Túlképzés?

Kínában évente 40.000 designer diplomázik. Vicces, nem?

Egy év

Utoljára egy éve vettem egyirányú repülőjegyet. Gondoltam ezt rögzítem. Mi lesz itt, ajjaj. Július utolsó napjára szól, reggel 6:20-ra. Ez még a kisebbik baj. De az a helyzet, hogy az elmúlt 10 hónapban nagyon megszoktam, hogy itt van a tévétorony a tetők felett. Nehéz lesz nélküle.

Mai hírek (és a szemantikus web)

(Kedves első látogatók: nem, ezek nem a mai hírek.)

Igazából nem tudok napirendre térni afelett, hogy valakik rendszeresen (kétnaponta) a “mai hírek” keresőszóval jutnak el a blogomra. Mindenesetre sokat tanultam belőle, pontosabban elég jól látom, hogy milyen gyerekcipőben jár még az internet. Eleinte a felhasználókat okoltam, hogy gondolhatják, hogy ez így működik, mai hírek, google, eredmény: a mai hírek. De aztán jobban belegondolva úgy gondolom, a hiba az internetben van.

(off: a Type O Negative a világ legironikusabb zenekara, a weboldaluk címe: Type O Negative official computer email page. Zseniális.)

(off 2: Azt már megszoktam, hogy a leglehetetlenebb keresőszavakkal találnak el hozzám. Favorit még az “erőszakos történetek”, “vicces zene”, “sexy jpg”, “berlin képek” vagy a “masai gyógycipő”. Listát kéne írnom.)

Mi a tanulság? A szemantikus web, mi más:) Az pedig azt jelenti, hogy a tartalmakhoz jelentések vannak kapcsolva, amiket a keresők, vagy bármilyen intelligens programok fel tudnak dolgozni (mintha értenék őket). Tehát ha beírom a keresőbe, hogy mai hírek, akkor nem egy blog fog harmadik helyen szerepelni, hanem mondjuk hírek. Mai hírek. Azaz a kereső nemcsak linkek, tehát szavak alapján lát kapcsolatot, hanem azok jelentései alapján. Ha nekem Marx művei kellenek, akkor a “Marx művei” keresőszóra azok fognak előjönni – nem úgy, mint most. Ehhez az kell, hogy minden tartalmat felcímkézzünk, mondhatni jelentéseket kell adni nekik, hogy a keresők is értsék azokat.

Ezt szokták néha web 3.0 -nak hívni, és rengeteg szabvány és adat kell a megvalósításához. Sokkal nehezebb lesz megcsinálni, mint a web2.0-át, mert az nagyjából spontán alakult ki. A jelentéseket viszont baromi nehéz lesz érthetően megcsinálni. Az amerikaiak persze még nem is gondoltak a kulturális különbségekre, ők úgy gondolják, hogy mindent amerikaiul kell leírni, de ez igen macerás kérdés lesz.

Két opció van. Vagy mégis elméleti nyelvészetből írom a francia szakos szakdolgozatomat, arról, hogy hogyan alkotunk mi jelentéseket, és hogyan alkothatnánk jelentéseket a számítógépes nyelvekben, vagy pedig nem, és akkor marad a trubadúrköltészet, mint az európai integráció előhírnöke, öööö, ezen még gondolkodom.

Az almafák alatt

Az egyetem egy hatalmas zöldövezetben fekszik, kétszáz épület, pár száz hektáron szétszórva. A menzáról kifelé jövet az ember egy almafákkal borított rétre ér. Én is itt voltam ma, amikor egyszer csak megjelent az egyetem felett egy mentőhelikopter. Gondoltam, milyen vicces lenne, ha pont itt az almafák között akarna leszállni – szóval annak és rendje módja szerint le is szállt az almafák közötti rétre. A diákok pofákat vágva felálltak a gyepről, majd a kisebb fajta szélviharnak köszönhetően gyorsan lehúztak a rétről. A mentősök persze előadták, hogy akció van, kiugrottak a gépből, aztán… Aztán nem történt semmi. Rövid tétovázás után két mentős elindult valamerre, de nyugis tempóban. A diákok persze elkezdték fényképezni a helikoptert, nem jár minden nap ilyen az egyetem kertjében. Aztán megjelent egy rendőrautó, tök véletlenül. Ők is előadták, hogy akció van: a helikopter-pilótával komoly beszélgetésbe elegyedtek, aki végül otthagyta a gépet, és elgyalogolt a közelben álló rendőrautóhoz. A diákok erre felbátorodtak, odamentek a géphez, benéztek, a rotorját próbálták elérni. Akkor füttyentett a pilóta a távolból, hogy ne szedjék már szét, a diákok ijedten spricceltek el. Nagyon kedélyes volt, mert az akcióból nem lett semmi, csak abszurd volt az egész. Én közben a fűben ülve olvastam a kötelezőt…

Ekkor megjelent az egyetem gondnoka, valami szürkés-kék ruhás csávó, aki valami hihetetlen képett vágott. Gondolom alapvetően az a dolga, hogy a diákokat fegyelmezze, ne vigyék ki a menza-kaját a kertbe, ne rendetlenkedjenek, ne szedjék le a fáról az almát, stb. És ott talál a gyep közepén egy üres helikoptert. “Na ezt meg ki a f*sz rakta ide???” Kábé ez volt az arcára írva, zseniális volt. Nem látta a pilótát, ezért azt hitte, ő volt az illetékes elvtárs, és a jól szervezett munkanapjában ez nem volt benne…

Aztán a bevetés fél óra lézengés után a végéhez közeledett, a mentősök komótosan megjelentek, bekapcsolták a hajtóművet, a rendőröket megkérték, hogy tereljék arrébb a diákokat, (hadd érezzék fontosnak magukat). Felszállt a gép, a rendőrök futottak a sapkájuk után, a gondnok meg gyorsan megnézte, nem tették-e tönkre a gyepet.

A felszálló helikopternél kecsesebb és lenyűgözőbb dolgot ritkán látni.

Print is dead

Na, szép, mondhatom. Épp a blogomon számolgatok be arról, hogy nagy változások előtt áll a “publishing”, és tessék.

Idáig nem nagyon emlegettem, de az ösztöndíjam kapcsán részt kell venni egy projektben, valamit le kell rakni az asztalra, ha már ennyi sok pénzt ránk pazaroltak. Mi hatan dolgozunk együtt, egy kiadványt terveztünk összerakni, ami különböző szövegeket tartalmazott volna a médiamanipuláció témájában. Főleg a fényképek témája lett volna a központi szál, történelmi példák a fotómanipulációra, mint politikai eszközre, valamint mai példák is: az orosz média például még mindig ezer csemegével szolgál a témában. Lett volna egy külön szekció a sokkoló képek működési mechanizmusáról, az is nagyon izgalmas téma – kinek áll érdekében, hogyan hatnak, jó-e, kell-e, stb. Én még írtam volna egy picit az új médiákról, hogy mekkora változás lesz, ha az öt ember által ellenőrzött (fotós, újságíró, képszerkesztő, rovatvezető, főszerkesztő), profik által készített sajtófotók helyett ellenőrizhetetlen lesz (lett) a fényképek nyilvánosságra hozatala.

Na mindegy, most nem ez az érdekes, hanem az, hogy mégsem lesz kiadvány, digitális formában jelenik csak meg, mert nem akarnak annyi pénzt adni rá. Ezt tegnap közölték velünk, én ezt kicsit későinek éreztem, de legalább most egy furcsa játékba kell belemenjek: azt a kiadványt, amit papírra terveztem, és már majdnem kész volt, azt most át kell alakítsam, képernyőre, digitálissá. A szövegek, a témák már kész vannak, de teljesen más feldolgozás lesz szükséges. Ez a része nagyon érdekel, így most viszonylag lelkes vagyok.Idáig az volt a gondom, hogy nekem semmi újat nem adott a projekt, mondjuk úgy, hogy szakmai szempontból elég unalmas volt, mert a többiek nem társadalomtudomány-szakosak, és nem volt semmi előismeretük a témában. Ezért komoly dolgokba nem is lehetett belefogni, kifejezetten nem-szakmainak kellett lenni (nem utolsósorban az elképesztően buta ukrán és belorusz csajoknak köszönhetően).

Így viszont a végén nekem is izgalmas lesz, pont olyan téma kerül elő, ami engem is kifejezetten érdekel. Hogyan lesz a hagyományos papír-alapú tartalomból digitális, és milyen műfaji különbségek vannak.

És egy link, egy érdekes blog: print is dead. http://printisdeadblog.com/