Már sokan próbálták kinyírni a Caps Lock gombot a billentyűzeten – tényleg teljesen felesleges. De valahogy mindig ott marad. Nem hinném, hogy a Fortran-programozók lobbija ennyire erős lenne, ők az egyetlen csoport, akik még használják, de igazából ők is belátják, hogy a világ többi felhasználója értetlenül áll a gomb létezése előtt. Korunk legelőremutatóbb informatikai projektje (bps:irónia), a százdolláros laptop-projekt, aka OLPC, aka XO laptop billentyűzetéről eltűnt a Caps Lock. Ez lesz az a számítógép, amit a fejlődő országok oktatási minisztériumai milliós tételben fognak megvásárolni, hogy az iskolákban szétosszák a gyerekek között. Az alapötlet jó, más kérdés, hogy a korrupt országok hogy fogják a nyugatiak számára elképzelhetetlen ötletességgel megfúrni a projektet. De legalább a Caps Lockot eltüntették. És mit raktak a helyére? A “view source” gombot. Amelyik megmutatja a futó program forráskódját. Vagy a weblap forráskódját. Zseniális, nem? Nigériai iskola, ott ül a sok kis tanuló, és szövegeket olvasnak a laptopokon (merthogy könyvekre is alig van pénzük). De a sarokban van néhány renitens, aki folyamatosan a view source gombot nyomkodja. És hangosan röhögnek. Én legalábbis röhögnék a helyükben. Találtak a Caps Lock helyett egy gombot, amelyiknek még annyi értelme sincs, mint elődjének. Király.
2007. augusztus havi archívum
Gondolom már annyit írtam Manu Chao-ról, hogy kíváncsiak vagytok, végül milyen volt a Szigeten. Jó. Lehet, hogy én elfogult vagyok, de az is lehet, hogy a koncert illett abba a képbe, ami nekem Manu Chao-ról a fejemben van. Akinek nem tetszett, annak talán mást jelent Manu Chao, és akkor meg én jártam jól, mert én jól éreztem magam. A koncertről: semmi újdonság. Senki extra-zenész nem jött, ez kár, és a műsoruk is ugyanaz volt, mint az elmúlt 4-5 évben bármikor. Aki meg akarja hallgatni a tegnapit, töltse le a 2003-as brüsszelit, és hallgassa meg a felét. Ugyanazzal kezdtek, ugyanazzal fejezték be, egy új szám se volt. Talán ezért is volt az, hogy amikor meghallottam az első hangokat, hihetetlen mosolygásba kezdtem, ami az utolsó percig kitartott. Na, hát a legpörgősebb, legeksztatikusabb zene, amit ismerek, ennyi.
Három évvel ezelőtt önkéntesként dolgoztam a belgiumi Floreffe-ben, a Festival Esperanzah-n. A fesztivált egy 800 éves történelemmel rendelkező kolostor területén rendezik meg, a kolostor egy meredek domb tetején fekszik, alatta folyik a Sambre. Nagyon szép hely, kicsit olyan a hangulata, mint a Művészetek Völgyének egyetlen falujáé. A fesztivál ötletgazdája igazából egy Manu Chao-rajongó, aki a fesztivál nevét is egy lemezcíméből…khm…nyúlta. Minden évben meg akarta hívni Manu Chao-t, de amikor ott voltam, ez eléggé esélytelennek tűnt, olyan pici a fesztivál, hogy hihetetlen, asszem egy hétvége alatt ötezer látogató volt, kétezer ember fér el a két színpad előtt. És nagyon örülök, hogy mégis összejött az álma, tegnap volt Manu Chao-koncert Floreffe-ben. Persze már régóta elfogytak a jegyek, elég zsúfolt lehetett ott a gondozott gyepen, a kolostor kertjében, ahol egyébként rózsabokrok vannak és egy páva. Szegény rózsabokrok… Francba, idén is mehettem volna önkéntesnek…
