A hírekből elég nehéz kihámozni, hogy kb mi is zajlik most Rostockban, ezért egy-két dolgot hozzátennék, hogy szerintem mi történik - merthogy még Berlinben vagyok…
Tényleg elég erőszakosnak tűnnek az események, mondjuk a média csak erre az oldalára kíváncsi, ezért kicsit mesélnék a másik oldaláról is. Rostockban tegnap volt a nemzetközi G8-ellenes tüntetés, tehát a legtöbb embert tegnapra várták. Ez azt is jelenti, hogy a leglátványosabb (és legfeleslegesebb) összecsapások is tegnap zajlottak le, a folytatás egy picit máshogy fog kinézni. A következő héten hétfőn és kedden tematikus napok lesznek, a hétfői nap a migráció témájáról szól, lesz tüntetés is, de főleg más jellegű rendezvények, előadások, beszélgetések, koncertek, stb.; kedden pedig az anti-militarizmus lesz a téma. (Ja, és ma, vasárnap a mezőgazdaság a téma, ennyit a militáns anarchista image-ről, kíváncsi vagyok, erről is beszámol-e majd a média…)
Kedden kezdődik az alternatív G8-csúcs, szintén tematikus blokkokkal. Szerdán viszont megint új fordulat következik, egyrészt elkezdődik maga a G8-ak találkozója Heiligendammban, - abban az üdülőfaluban, amit egy 13 millió eurós kerítéssel hermetikusan elzártak a külvilágtól, - másrészt elkezdődik a blokád. A blokádnak az lesz a célja, hogy megnehezítse a G8-csúcs lebonyolítását, a környező repülőterekhez és a Heiligendammhoz vezető utakat fogják a tüntetők eltorlaszolni, élőláncok, hasonlók… Érdekes módon szerintem ez a legelőremutatóbb és leghatékonyabb módja a tüntetéseknek. Heiligendammon ugyanis csak a fontos emberek vannak elszállásolva, a többi diplomata, tolmács, segédszemélyzet, luxus-kaják, stb. mind kívülről lesz naponta beszállítva. Ha pedig mondjuk ezeken az útvonalakon legalább egy-két órás felfordulást lehet okozni, az felborítja a fontos emberek napirendjét, és talán tényleg érezhetővé teszi odabent azt, hogy odakint tüntetések zajlanak - merthogy egyébként a helikopterrel odaszállított fontos emberek ebből semmit se látnának. (”Uram, a párolt spárga sajnos elakadt, így csak a tegnapi maradékot tudjuk felszolgálni…” 
Szóval szerda-csütörtökön blokád, aztán pénteken már vége is.
Érdekes módon még egyáltalán nem tudom, hogy mikor hol leszek, az is lehet, hogy Berlinben maradok, mert rengeteg dolgom van az egyetemen, ugye két hetet Budapesten voltam, és mindenféle projekt-megbeszélések és egyéb elfoglaltságok terén sok bepótolnivalóm van, és őszintén szólva nincs nagy kedvem belecsöppenni abba a felfordulásba, ami ott vár - rendőri ellenőrzések, no szállás, no parkolóhely, ki tudja, mikor keverednék vissza, stb. Sajnos az az érzésem, hogy én csak bámészkodni mennék oda, arról meg igazából le tudok mondani. Inkább követni szeretném az eseményeket, mint lemaradni az egészről azért, mert éppen parkolóhelyet keresünk órákon át, vagy mert tökölünk a totálkáosz közepén… Idáig az az érzésem, hogy ami eddig történt, az említésre se méltó, igazából tök kudarc az egész. És szerintem ilyen fejetlenség és komolytalanság lesz a folytatása is. Megnéztem egy-két buzdító propaganda-videót, hát, én kérek elnézést. Bárgyú, naiv, buta, arrogáns, stb. Úgy látszik, amikor azt írtam, hogy az egyetemen mennyire kulturált és értelmes vita folyik az egészről, akkor a legjobb részéről írtam, és most nincs is kedvem a legrosszabb részébe belecsöppenni.