A zseniális Amazon Kindle e-book readerje a világ összes elérhető e-bookját elérhető közelségbe hozza. Ennek a rengeteg szövegnek a megjelenítésére a Kindle egyetlen betűtípust kínál, nevezzük ezt default-nak. Láttatok már könyveket? Újságokat? Feliratokat? Az egy betűtípus nekem első hallásra kevésnek tűnik.
(Hasonló téma. Miért van előírva, hogy a szakdolgozatot Times New Roman betűtípussal kell írni? Van egy sejtésem, hogy én valami mást fogok használni. Szinte úgy érzem, muszáj.)
Ma fedeztem fel a google.org-ot, amely a Google jótékonysági ténykedésének a weboldala. Egészségügy, klímaváltozás, fejletlen régiók, megújítható energiaforrások, mi kell még… Valahol megdöbbentő, mit nem csinál ez a cég. Ez persze főleg PR, de a mai bejelentést, miszerint komolyan elkezdenek foglalkozni a szén-alapú energia alternatíváin, azért talán komolyan is lehet venni. Valahol tetszik, hogy van egy cég, amely ennyire küldetéstudatos, de néhol ijesztő is tud lenni. Az az izgalmas az egészben, hogy ezek a nagy cégek néha olyan dolgokba fognak, amiket nehéz elsőre átlátni, hogy vajon mit is akarnak vele, miközben sejtjük, hogy sokkal nagyobb hatással lesz az életünkre, mint az egész magyar (stop, nem megyünk bele cinizmusba - a szerk.)
A Microsoft Szibériában épít valami gigantikus adatközpontot. Ki tudja, mit akarnak vele, és miért pont ott. Fake Steve szerint a Vistán dolgozó fejlesztőket fogják odaküldeni, büntiből, de ő mondjuk elfogult.
A Google részvénye tegnap 666 dolláron zárt, centre pontosan (666,00). Ha megkérdezitek, melyik a legfontosabb vállalat ma a világon, tuti, hogy őket mondanám. Nagy felelősség van ebben, az már biztos. Remélem, még sokáig jól mennek a dolgok. Úgy érzem, ha jó irányba megy, az sok meglepetéssel járhat még. Ha nem, azt már ismerni fogjuk.
Hát itt van ez a forradalmi e-book olvasó, az Amazon által forgalmazott Kindle. Az Amazon online könyvesboltként kezdte, és odáig teljesen rendben van, hogy ő dobja piacra az olvasót, amivel közvetlenül lehet e-bookokat vásárolni tőlük. De van egy pár gond ezzel a cuccal.
Az első. Ez a Kindle nagyon gagyinak néz ki. Hogy az Apple ál-vezérigazgatóját idézzem: “Cool features - but let’s be honest: this thing looks like ass. I mean honestly what are they smoking up there at Amazon? Have you seen this thing? Sure, the feature set rocks — EVDO, Web browsing, read blogs, subscribe to newspapers, buy books over the air. But good God this thing is ugly. (…) Amazonians, remember this: people have to put these things in their homes! It’s called design. Have you heard of it?”
A második. Az apró részletek: a megvásárolt e-könvyekkel semmit nem csinálhatsz. Nem adhatod kölcsön, nem oszthatod meg senkivel. Odaadhatod az egész gépedet, ennyi. Plusz a kedves amazonnak jogában áll minden infót felhasználni a gépről: miket olvasol, mikre kerestél rá, miket jegyzeteltél az e-könyv margójára, mindent. Itt van egy link, néhány idézet az Amazon főnökétől, néhány idézet Orwelltől és néhány idézet a cucc felhasználási feltételei közül. Én elsőre kicsit lehidaltam, azóta csak remélem, hogy ez a marhaság villámgyorsan bebukik. Mondjuk 400 dollárért egy ilyen nyolcvanas évek-feelinget megvenni, amivel önmagában semmit nem lehet csinálni, szerintem menni fog a kudarc. (bónusz apró részlet: aszondják blogokra lehet subscribe-olni vele. aha, 250 általuk kiválasztott blogra, és persze pénzért. ez olyan gagyi, hogy jobb lett volna, ha kihagyják)
update: hát, most már tényleg csak röhögök rajta. képzeljétek, ez a szar még pdf-eket se tud olvasni. ezzel egy dolgot lehet csinálni, az amazonról e-könyveket venni valami átkozott saját/korlátozott formátumban, és csak azokat lehet olvasni vele. a főnökük meg azt nyilatkozza, hogy ez a legnagyobb dolog, amit a cégük valaha kitalált. hát, oké.
olvastam egy elég hosszú, de annál izgalmasabb cikket az Amazon jövő héten megjelenő e-book readeréről, a Kindle-ről (itt, bár most sokat fogunk hallani róla máshonnan is), ami tényleg remek dolognak ígérkezik, végre egy használható e-book olvasó, amellyel nemcsak olvasni lehet, de a szövegben keresni is, és nem mellesleg kapcsolódik az internetre, közvetlenül vásárolhatunk könyveket az amazonról, és mondjuk egyébként is bármilyen weboldalt meg tud nyitni. ez idáig mind szép és jó, és bár maga a cucc 400 dollár, lesz ez azért olcsóbb is.
ami viszont nem lesz olcsóbb, az a tartalom maga. ha körülnézek az online tartalmak terén, ez a helyzet: 10 dollár egy könyv, 10 dollár egy film, 10 dollár egy lemez. az lenne az ideális, ha az ember meg tudná venni a számára szükséges szakkönyveket, bele tudna olvasni egyéb, érdekesnek ígérkező könyvekbe is, heti egy-két filmet meg tudna nézni, és meghallgatna egy új lemezt, ha kedve van hozzá.
lehet, hogy csak én érzem azt, hogy nekem nagyok az igényeim, de én 100 dollárt hetente simán elköltenék ilyesmire, ezt tartanám ideálisnak. két kérdés: mikor lesz nekem ennyi pénzem, és mikor lesz más embereknek ennyi pénze. a részletkérdés pedig a következő: ha (márpedig ez a helyzet) nincs ennyi pénzünk, akkor mi lesz a reakciónk? kevesebbet kulturálódunk, mint az beleférne? ez szuboptimális. vagy kitalálunk valami alternatívát?
na erre lennék igazán kíváncsi.
(Kedves első látogatók: nem, ezek nem a mai hírek.)
Igazából nem tudok napirendre térni afelett, hogy valakik rendszeresen (kétnaponta) a “mai hírek” keresőszóval jutnak el a blogomra. Mindenesetre sokat tanultam belőle, pontosabban elég jól látom, hogy milyen gyerekcipőben jár még az internet. Eleinte a felhasználókat okoltam, hogy gondolhatják, hogy ez így működik, mai hírek, google, eredmény: a mai hírek. De aztán jobban belegondolva úgy gondolom, a hiba az internetben van.
(off: a Type O Negative a világ legironikusabb zenekara, a weboldaluk címe: Type O Negative official computer email page. Zseniális.)
(off 2: Azt már megszoktam, hogy a leglehetetlenebb keresőszavakkal találnak el hozzám. Favorit még az “erőszakos történetek”, “vicces zene”, “sexy jpg”, “berlin képek” vagy a “masai gyógycipő”. Listát kéne írnom.)
Mi a tanulság? A szemantikus web, mi más 
Az pedig azt jelenti, hogy a tartalmakhoz jelentések vannak kapcsolva, amiket a keresők, vagy bármilyen intelligens programok fel tudnak dolgozni (mintha értenék őket). Tehát ha beírom a keresőbe, hogy mai hírek, akkor nem egy blog fog harmadik helyen szerepelni, hanem mondjuk hírek. Mai hírek. Azaz a kereső nemcsak linkek, tehát szavak alapján lát kapcsolatot, hanem azok jelentései alapján. Ha nekem Marx művei kellenek, akkor a “Marx művei” keresőszóra azok fognak előjönni - nem úgy, mint most. Ehhez az kell, hogy minden tartalmat felcímkézzünk, mondhatni jelentéseket kell adni nekik, hogy a keresők is értsék azokat.
Ezt szokták néha web 3.0 -nak hívni, és rengeteg szabvány és adat kell a megvalósításához. Sokkal nehezebb lesz megcsinálni, mint a web2.0-át, mert az nagyjából spontán alakult ki. A jelentéseket viszont baromi nehéz lesz érthetően megcsinálni. Az amerikaiak persze még nem is gondoltak a kulturális különbségekre, ők úgy gondolják, hogy mindent amerikaiul kell leírni, de ez igen macerás kérdés lesz.
Két opció van. Vagy mégis elméleti nyelvészetből írom a francia szakos szakdolgozatomat, arról, hogy hogyan alkotunk mi jelentéseket, és hogyan alkothatnánk jelentéseket a számítógépes nyelvekben, vagy pedig nem, és akkor marad a trubadúrköltészet, mint az európai integráció előhírnöke, öööö, ezen még gondolkodom.
Na, szép, mondhatom. Épp a blogomon számolgatok be arról, hogy nagy változások előtt áll a “publishing”, és tessék.
Idáig nem nagyon emlegettem, de az ösztöndíjam kapcsán részt kell venni egy projektben, valamit le kell rakni az asztalra, ha már ennyi sok pénzt ránk pazaroltak. Mi hatan dolgozunk együtt, egy kiadványt terveztünk összerakni, ami különböző szövegeket tartalmazott volna a médiamanipuláció témájában. Főleg a fényképek témája lett volna a központi szál, történelmi példák a fotómanipulációra, mint politikai eszközre, valamint mai példák is: az orosz média például még mindig ezer csemegével szolgál a témában. Lett volna egy külön szekció a sokkoló képek működési mechanizmusáról, az is nagyon izgalmas téma - kinek áll érdekében, hogyan hatnak, jó-e, kell-e, stb. Én még írtam volna egy picit az új médiákról, hogy mekkora változás lesz, ha az öt ember által ellenőrzött (fotós, újságíró, képszerkesztő, rovatvezető, főszerkesztő), profik által készített sajtófotók helyett ellenőrizhetetlen lesz (lett) a fényképek nyilvánosságra hozatala.
Na mindegy, most nem ez az érdekes, hanem az, hogy mégsem lesz kiadvány, digitális formában jelenik csak meg, mert nem akarnak annyi pénzt adni rá. Ezt tegnap közölték velünk, én ezt kicsit későinek éreztem, de legalább most egy furcsa játékba kell belemenjek: azt a kiadványt, amit papírra terveztem, és már majdnem kész volt, azt most át kell alakítsam, képernyőre, digitálissá. A szövegek, a témák már kész vannak, de teljesen más feldolgozás lesz szükséges. Ez a része nagyon érdekel, így most viszonylag lelkes vagyok.Idáig az volt a gondom, hogy nekem semmi újat nem adott a projekt, mondjuk úgy, hogy szakmai szempontból elég unalmas volt, mert a többiek nem társadalomtudomány-szakosak, és nem volt semmi előismeretük a témában. Ezért komoly dolgokba nem is lehetett belefogni, kifejezetten nem-szakmainak kellett lenni (nem utolsósorban az elképesztően buta ukrán és belorusz csajoknak köszönhetően).
Így viszont a végén nekem is izgalmas lesz, pont olyan téma kerül elő, ami engem is kifejezetten érdekel. Hogyan lesz a hagyományos papír-alapú tartalomból digitális, és milyen műfaji különbségek vannak.
És egy link, egy érdekes blog: print is dead. http://printisdeadblog.com/
Ez a masina egy New York-i közkönyvtárban található, és könyveket csinál. Kinyomtatja őket, beragasztózza a gerincüket, és rányom egy borítót. Aztán a széleit simára egyengeti, hogy kellemes legyen lapozni. Egy könyv 5 perc alatt kész van, és gyakorlatilag megkülönböztethetetlen egy nyomdában készült változattól. Csak olyan szövegekből csinál könyvet, amiket már nem véd a szerzői jog (mondjuk ezek száma is több százezer).
Ha egyszer ezek a gépek kisebbek (és olcsóbbak és halkabbak) lesznek, akkor az nagyon nagy változás lesz. Nem ezeken fogjuk nyomtatni az alaptankönyveinket, de a ritka szövegeket, tetszés szerint összeállított szövegeket, idegen nyelvű irodalmat, egyebeket ezen fogunk megcsinálni. Szeretném még egyszer leírni, hogy ez a gép nem a jövőben, hanem egy New York-i közkönyvtárban található… Egyébként Magyarországon sokkal nagyobb lenne rá a kereslet, mint Amerikában, ahol az amazon.com 24 óra alatt szinte bármilyen könyvet házhozszállít. De Magyarországon nagyon kis példányszámban nyomják a könyveket, és a régi könyveket nem éri meg raktáron tartani. Itt lenne nagy szerepe ennek a gépnek. Az index nemrég írt a “hosszú farokról”, azaz arról, hogy a webes gazdasági modell nagyobb kínálatot eredményez, sok olyan termék lesz elérhető, amelyekre egyébként nagyon kis kereslet van.
Ezeket a nagyon szűk kört érdeklő dolgokat (könyveket) egy olyan kis piacon, mint Magyarország, csak ilyen gépekkel lehet piacra dobni. Ez azt fogja jelenteni, hogy nagyon meg fog nőni a kínálat. Hányszor hallottam könyvesektől: “most nincs.” “Ó, már rég elfogyott.” “A kiadó csődbe ment, nem valószínű, hogy néhány éven belül újra nyomni fogják.”
A szerzőknek jobb lesz, mert mindig elérhető lesz a művük, és a licence-ek miatt tényleges bevételhez juthatnak. A könyveseknek (illetve a gép üzemeltetőinek) jobb lesz, mert több könyvet fognak eladni, és nem fognak bukni a raktárban álló könyveken. És nekünk is jobb lesz, ez asszem világos…
Az óceán túloldalán az O’Reilly szervezett egy konferenciát, Tools of Change címmel, ahol a könyvkiadás jövőjéről volt szó. A publishing mondjuk jobb szó rá, mert manapság nemcsak könyvekről beszélnek… Arról van szó, hogy a technológia hogyan alakíthatná át a publishing jövőjét, illetve odaát hogy alakítja át ma is.
Mivel az RSS-olvasómban benne van a feedjük, ezért minden nap kaptam egy adagot jobbnál jobb ötletekkel, és a napi adagok elvezettek oda, hogy azt mondtam, basszus, de jó lenne, ha ez így működne. Elgondolkodtam, mennyiféle módszert használok arra, hogy szövegeket megszerezzek, de egyik sem az igazi.
Francia szakon a következő a módszer: vannak húsz éve készített “jegyzetek”, szerkesztő nélkül készült könyvecskék, amiket ma is írógéppel szedett formában lehet megkapni. Elavult forma, elavult tartalom, rémes és elszomorító az egész. De legalább lehet kapni őket a jegyzetboltban. Van talán két-három újabb könyv is, azok se sokkal jobbak. Alapvetően a könyvtárban nincs meg semmi, a kötelező szépirodalmat alig lehet megszerezni.
Esztétika szakon még rosszabb a helyzet, ott a Szabó Ervin Könyvtár és a BTK könyvtára a két forrás, mert jegyzetek nincsenek, tankönyvek sose lesznek. A könyvtárakból alig lehet megszerezni a könyveket, de mivel a szak arról szól, hogy muszáj elolvasni a teljes szöveget, ahhoz, hogy képben legyél, ezért a fénymásolt változatok terjednek a diákok között - a szakon is másolnak néha, de csak nagyon óvatosan. Egy fénymásolat hatalmas kincs, akinek pedig megvan az eredeti könyv, arra nagyon-nagyon felnézünk (és elkérjük a telefonszámát, hogy lefénymásolhassuk a könyvét).
A Közgázon az Aula Kiadó, az egyetem házi kiadója adja ki a tankönyveket, amik igen drágák, gyakran összecsapott munkák, és sokszor 4 napnál tovább senkinek nincs rá szükségük. Sose kell a teljes tankönyv, max a fele, de néha annyi se. A nemzetközi szakon viszont hatalmas népszerűségnek örvendenek a mások által készített elektronikus jegyzetek, amiket a netről töltünk le, sokan kinyomtatják, én nem, és azokat elég is megtanulni, hogy átmenj a vizsgán. A tanárok se várnak többet, mondjuk ez már inkább a képzés, mint a nem megfelelő szakirodalom hibája.
A szakirodalmakat mindenhol macerás megszerezni, kiegészítő irodalmakkal pedig senki nem is törődik már.
És miket olvastam, amik jobb megoldások lehetnének? Például az elektronikus formában elérhető szövegek, amiket igény szerint lehet összeállítani, és egy kisebb nyomdagépen, ami könyvet kötni is tud, helyben kinyomtatni. Valami fantasztikus dolog lehetne, ha igazából pdf-eket használhatnánk, amiket mi magunk vagy a tanár kombinálna össze könyvekké, amiket olcsón könyvformába lehetne önteni. A pdf-ek mindig aktuálisabbak lennének, a sajtóhibákat és a tárgyi tévedéseket a tanár ki tudná javítani. A könyyvekbe csak azok a fejezetek kerülnének bele, amikre tényleg szükség van a kurzushoz. A kiegészítő irodalmat is el lehetne érni pdf-ben. Gyors keresés a pdf-ben, linkek, akár flash animációk, mondjuk grafikonok helyett, és mellette lenne ugyanannak egy nyomtatott verziója, amiből normálisan lehetne tanulni. A könyvek kiadásának költségei minimálisra csökkennének, nem lenne meg a bukás veszélye, ami miatt sok könyv el se készül. Arról nem is beszélve, hogy a csak külföldön elérhető ritkaságokat is azonnal meg lehetne szerezni. A képzés színvonalát elképesztő módon megdobná. Francia szakon francia tankönyveket olvashatnánk (az előadásjegyzetek fénymásolata helyett)? Esztétika szakon el tudnánk olvasni mindent? A Közgázon színvonalas, hibák nélküli tankönyveket használhatnánk? Idegen nyelvű szakirodalmat?
Elképesztően távolinak tűnik? Pedig nem az. Az O’Reilly a fenti ötletek 90%-át már elérte, SafariU, lehet nyálcsorgatni. És mellesleg az elektronikus könyveiket fejezetenként árulják. Elég durva, hogy azért ennek komoly kulturális következményei is lesznek a multikulti társadalmakban. Amerikában 47 millió olyan ember él, akinek az angol csak a második nyelve. Ezek az emberek idáig alig olvastak, mert a boltokban csak az angol nyelvű változatot lehetett olcsón megkapni. Ha ezek után helyben el lehet készíteni egy spanyol vagy vietnami nyelvű változatot, azért az elég sokat dobna az életszínvonalon.
Itt Berlinben egyébként a tanárok állítják össze a szövegeket, válogatva tankönyvekből, de főleg cikkekből, a szöveggyűjteményeket pedig lefénymásolva vagy elektronikus formában lehet elérni. Még nem tökéletes ez se, mert a tankönyvek helyett összeollózott szövegeket kapunk, és nehéz átlátni a lényeget. Minden héten más szerzőtől olvasunk valamit, a sok szerző között pedig elveszik a központi téma. De azért kezdetnek nem rossz. Lassan a szerzői jogi oldala is rendeződni fog, remélem, és akkor mindenki jól fog járni. A diákok hajlandóak lennének fizetni egy normális szövegért, ebben biztos vagyok.
Az előző három bejegyzésem önmagában nagyon gyenge lábakon áll, ezt elismerem. Két dolog miatt írtam meg, de talán ez azért kiderült: az EU-t rettenetesen bonyolultnak, hatékonytalannak, vagy hogyhívják, és idejétmúltnak tartom - bár alapvetően az alapgondolataival egyetértek, és jónak tartom. Az ellenpélda pedig azért lett elsőre ilyen furcsa, mert manapság ez is érdekel. Asszem ezekre a dolgokra még ki fogok térni, de ez túl nagy téma, ezeknek nagyon utána kéne olvasnom, és 10-20 oldalakat írhatnék róla.
Még egy szempontot tennék csak hozzá, aztán abbahagyom. Utólag átgondolva két dolog áll itt szemben egymással: a modern és a posztmodern. Az EU valami késő-modern szerkezet, nemzetállami érdekek, hatalmi politizálás, központosítás, bürokrácia, gazdasági hatalom, stb. Ami nekem szimpatikusabb volt, nem véletlenül, az a posztmodern hozzáállás. Demokratikus, radikális transzparencia, kölcsönös felügyelet, nem állami szereplők befolyása, tudásalapú, innovatív.
Vegyük úgy, hogy azt mondtam, azt szeretném, ha az EU posztmodern lenne. Persze valószínűleg ez valami radikálisan más szervezetet jelentene. De szerintem az európai integrációnak valami posztmodern úton kellene mozognia, hogy legyen jövője. És itt érünk vissza a G8 elleni tüntetőkhöz. A G8 elleni tüntetések a posztmodern politikai integráció megtestesítői. Előremutatóbbak, mint az EU, így, a nemzetállamok korszakának végén. És nem feltétlenül a politikai mondanivalójukra gondolok (”make capitalism history” - ez sajnos utópia), hanem a működési logikára. (Ráadásul Heiligendammban konkrétan a modern és a posztmodern fog szembenézni egymással, így is fel lehet fogni a dolgot A posztmodernt pedig minden erőnkkel támogatni kell a modern elleni küzdelemben A jövőnk a tét
Van egy könyv, nem olvastam, csak tudom miről szól, “A katedrális és a bazár”. Asszem nem is kell magyaráznom, mi a téma. Modern és posztmodern szerveződések különbsége. Az EU az előbbi példája, az alterglobalisták, a kis kreatív civil szervezetek pedig a másikra példa. Asszem fogok még gondolkodni ezen, de szerintem egy blog kereteit kezdem túllépni (magyarul kezdek unalmas lenni…), úgyhogy most egy időre legyen elég ennyi.
Jogos lehet az a felvetés, hogy kicsit bátor megoldás szembeállítani az EU-t egy nyolcfős szoftverfejlesztő céggel. De az alapelvekről beszélek, amik szerintem magukért beszélnek. Van egy ún. Manifesto for agile software development (itt). Négy tétel, négy ellentétpár: a bal oldali fogalmakat javasolják a jobboldaliak helyett. Ha kihagyom belőle a szoftvert, akkor is értelmes. Sőt. Tetszik. Bárcsak a nemzetközi politikában is alkalmazható lenne… (Igen, egy helyen kicseréltem a software szót solution-ra, hogy általánosabb legyen.)
Individuals and interactions over processes and tools.
Working solutions over comprehensive documentation.
Customer collaboration over contract negotiation.
Responding to change over following a plan.
|
