lost in moments

Hát itt van ez a forradalmi e-book olvasó, az Amazon által forgalmazott Kindle. Az Amazon online könyvesboltként kezdte, és odáig teljesen rendben van, hogy ő dobja piacra az olvasót, amivel közvetlenül lehet e-bookokat vásárolni tőlük. De van egy pár gond ezzel a cuccal.

Az első. Ez a Kindle nagyon gagyinak néz ki. Hogy az Apple ál-vezérigazgatóját idézzem: “Cool features - but let’s be honest: this thing looks like ass. I mean honestly what are they smoking up there at Amazon? Have you seen this thing? Sure, the feature set rocks — EVDO, Web browsing, read blogs, subscribe to newspapers, buy books over the air. But good God this thing is ugly. (…) Amazonians, remember this: people have to put these things in their homes! It’s called design. Have you heard of it?”

A második. Az apró részletek: a megvásárolt e-könvyekkel semmit nem csinálhatsz. Nem adhatod kölcsön, nem oszthatod meg senkivel. Odaadhatod az egész gépedet, ennyi. Plusz a kedves amazonnak jogában áll minden infót felhasználni a gépről: miket olvasol, mikre kerestél rá, miket jegyzeteltél az e-könyv margójára, mindent. Itt van egy link, néhány idézet az Amazon főnökétől, néhány idézet Orwelltől és néhány idézet a cucc felhasználási feltételei közül. Én elsőre kicsit lehidaltam, azóta csak remélem, hogy ez a marhaság villámgyorsan bebukik. Mondjuk 400 dollárért egy ilyen nyolcvanas évek-feelinget megvenni, amivel önmagában semmit nem lehet csinálni, szerintem menni fog a kudarc. (bónusz apró részlet: aszondják blogokra lehet subscribe-olni vele. aha, 250 általuk kiválasztott blogra, és persze pénzért. ez olyan gagyi, hogy jobb lett volna, ha kihagyják)

update: hát, most már tényleg csak röhögök rajta. képzeljétek, ez a szar még pdf-eket se tud olvasni. ezzel egy dolgot lehet csinálni, az amazonról e-könyveket venni valami átkozott saját/korlátozott formátumban, és csak azokat lehet olvasni vele. a főnökük meg azt nyilatkozza, hogy ez a legnagyobb dolog, amit a cégük valaha kitalált. hát, oké.

És ezzel már le is zárom a témát. Berakok egy képet, hogy hogy néz ki a blogom nálam, és majd összehasonlítom azzal, hogy hogy néz ki más gépeken. Szerintem tök nagy a különbség.

Ide most csak azért írok, hogy valami szöveg is legyen a kép mellett. És ha már fontok, akkor idetartozik egy picit, hogy az Arial nevű font az igazából ugyanaz, mint a Helvetica, csak a Microsoft nem akarta kifizetni a jogdíjakat, így kicsit “átalakította” (a nagy R betűn látni egyedül a különbséget), majd berakta a Windows-ba. Érdekes, hogy Amerikában kábé alapértelmezett font a Helvetica, az utcatábláktól kezdve a repülőtereken át a cégtáblákig mindenhol azt használják, elég vicces. Kicsit már uncsi is. És ha megnézitek a nagy R betűt, akkor kiderül, hogy ha az átlós lába görbe, akkor Helvetica, és igényes tervező csinálta, ha egyenes, akkor Arial, és azt egy fapados tervező csinálta. Igazából nem csúnyább az Arial, csak a tervezők megvetik, mert alapvetően egy csúnya nyúlás az egész. Na, ennyi talán elég is lesz…

Ez a poszt igazából az előzőnek a második része. Azért hoztam fel a tipográfiát, mert meg kell osztanom veletek azt a tényt, hogy bizony a Windows-on látható fontok sokkal-de-sokkal csúnyábbak, mint amiket én a Mac-en látok. Ez egész egyszerűen azért van, mert a Mac-nek nagyon erős grafikai háttere van, ezért van az, hogy a grafikai designerek szinte kizárólag Mac-et használnak. Ez nagyon mélyen viszont abban gyökerezik, hogy Steve Jobs, az Apple elnöke egyetemista korában nem igazán járt be a saját óráira, hanem helyette felvett egy kalligráfia-órát, és amikor már számítógépeket rakosgattak össze, akkor sokat agyalt azon, hogy hogyan lehetne szép betűket használni.

Mutatok egy képet. Bal oldalt Windows, jobb oldalt Mac. Nézzétek meg, hogy mennyire korrektebb a jobb oldal. Arányosan növekednek a betűk, nemcsak méretben, hanem tömegben is, sokkal szebben vannak megrajzolva, az olyan finomságokról nem is beszélve, mint az aláhúzás és a betű találkozása.

Mindkét oldalon Times New Romant használnak, csak a Mac egy másfajta technológiát használ a fontok megjelenítésére (ezt hívják Quartz-nak). A lényeg a lényeg: rájöttem, hogy a blogom nem is olyan szép Windows gépeken, csak az vigasztal, hogy semmi más se olyan szép. Másodszor pedig: nem azt akarom nyomatni, hogy a Windows az rossz, és mindenki béna, aki nem Mac-et használ, csak azt akarom megmutatni, hogy van kétfajta gondolkodás: az egyik az a hagyományos, a másik pedig a Bauhaus-féle, miszerint a szépnek kötelessége megjelenni az élet minden apró részletében, és a mérnököknek az a feladata, hogy a szépségnek helyet teremtsenek.

Már sokan próbálták kinyírni a Caps Lock gombot a billentyűzeten - tényleg teljesen felesleges. De valahogy mindig ott marad. Nem hinném, hogy a Fortran-programozók lobbija ennyire erős lenne, ők az egyetlen csoport, akik még használják, de igazából ők is belátják, hogy a világ többi felhasználója értetlenül áll a gomb létezése előtt. Korunk legelőremutatóbb informatikai projektje (bps:irónia), a százdolláros laptop-projekt,  aka OLPC, aka XO laptop billentyűzetéről eltűnt a Caps Lock. Ez lesz az a számítógép, amit a fejlődő országok oktatási minisztériumai milliós tételben fognak megvásárolni, hogy az iskolákban szétosszák a gyerekek között. Az alapötlet jó, más kérdés, hogy a korrupt országok hogy fogják a nyugatiak számára elképzelhetetlen ötletességgel megfúrni a projektet. De legalább a Caps Lockot eltüntették. És mit raktak a helyére? A “view source” gombot. Amelyik megmutatja a futó program forráskódját. Vagy a weblap forráskódját. Zseniális, nem? Nigériai iskola, ott ül a sok kis tanuló, és szövegeket olvasnak a laptopokon (merthogy könyvekre is alig van pénzük). De a sarokban van néhány renitens, aki folyamatosan a view source gombot nyomkodja. És hangosan röhögnek. Én legalábbis röhögnék a helyükben. Találtak a Caps Lock helyett egy gombot, amelyiknek még annyi értelme sincs, mint elődjének. Király.

22 perce lehet kapni. Egy országban Észak-Amerikában. Magyarországon valamikor az euró bevezetése és a négyes metró átadása körül lesz majd kapható.És egy idézet a gyártó ál-vezérigazgatójától: “This is a genuine outpouring of love and enthusiasm and excitement from people whose souls have been stirred by the wonder of technology and the ability to communicate with other human beings in ways that have never before been possible. That’s what this is about. It’s about communicating. It’s about connecting. It’s about bringing the world together in common cause. It’s about saying, Look, I realize there’s something bad happening in Darfur, and there’s some kind of AIDS epidemic in Africa, and there’s some crazies who want to blow us all up, and there’s a war in Iraq where thousands of people are dying for no reason — and yes, those things are important, and someday we may take to the streets to say something about them, if we can think of anything to say about them, but for now we Americans take to the streets for this cause. Right here, right now, we take a stand. This is our moment. From pole to pole, from north to south, from east to west, let the message go out. We are Americans, and we have values. Hear us, world. Hear us and say, Wow. The iPhone stands for something very simple — freedom. Apple faithful, you march today in the tradition of the marchers at Selma, in the tradition of Gandhi at the Salt March to Dandi. You have made your point. There are some things, you said, that are worth suffering for.”

Nem mindenben vagyok azért a nagy választék híve.

Vagy ugyanez képekben elmesélve: (”well, that’s boring. this is fun!”)

Nem tudom megállni, hogy ne írjak egy bejegyzést arról, hogy 30 éve született az Apple II nevű számítógépe, amelyik az egyik legelső személyi számítógép volt (többek között négy évvel megelőzve az első IBM PC-t).

Az Apple II-ből majdnem hatmilliót adtak el, és annak idején standard volt az amerikai iskolákban - állítólag van, ahol még mindig akad belőle. Ez volt az első személyi számítógép, amelyik valamiféle design-nal rendelkezett, bár ez mai szemmel nézve csak jóindulattal nevezhető szépnek. Hát, ennyi. 1984-ben jött aztán a Macintosh, az első számítógép, amelyik grafikus felülettel rendelkezett, azaz egy egérrel kellett klikkelgetni többek között az azóta is standard File, Edit vagy View szavakra a menüsorban (a Helpet jellemző módon a Microsoft vezette be
A hónap végén pedig jön a cég első telefonja, ami persze szintén zseniális, de arról majd talán akkor. Amikor bejelentették, az egyik konkurens telefongyártó cég azt mondta, az Apple-nek semmi esélye, mert semmi tapasztalatuk a telefonok terén. Tévedett. Ezek a dolgok nem telefonok, ezek telefonméretű számítógépek, az Apple pedig több, mint 30 éve gyárt számítógépeket. A sikerük titka pedig 30 éve változatlan: a design nem csak azt jelenti, hogy hogyan néz ki, hanem azt is, hogy hogyan működik.

Naponta 9000 ember vált a PC-jéről Mac-re. Tegnap a lakótársamon volt a sor. Azóta itt mosolyog össze-vissza, simogatja az új laptopját, és mondja nekem, hogy a Macek nagyon jók ám. Aszondja, hogy tök jó, hogy több programot is futtat egyszerre, és nem lassul be. Nem tudom, mit várt egy vadiúj számítógéptől, mit kéne csinálnia, amikor zenehallgatás mellett még chatelni is kezd… Na mindegy, aranyos. Csak az a baj, hogy azóta folyamatosan hallgatja az összes rémes zenéjét, Enrique Iglesiast, Michael Jacksont és még ki tudja miket. Nem baj. If you’re happy, I’m happy, too.

Gondoltam mi lenne, ha kicsit utánanéznék ennek a webdesign meg user interface design dolognak, úgyis annyira érdekel mostanában. Miután kizártam azt a lehetőséget, hogy a közeli Potsdamban beiratkozok az Interface Design master-képzésre, gondoltam megnézem az egyetemi könyvtárunkat, hátha van valami könyv, amibe belelapozhatnék.

Interface design keresőszóra 98 előtti könyveket találtam, ennyit erről.

Webdesign: accessibility and usability, 2006-ból, remek. Hogy találtam meg?

Beírtam a FU egyetemi könyvtárának keresőjébe, hogy webdesign. Ezek után háromszor is megakadtam, mert nem úgy működik, ahogy azt elvárnád. Ha rákattintasz a könyvre, azt várod, hogy mutassa meg, melyik könyvtárban van, melyik polcon, és hogy bent van-e. Három infó kell. Az FU katalógusában mindháromért egymás után, külön kell kattintani, és az új infó mindig új felugró ablakban nyílik meg. A legfurcsább, hogy nem gombokra kell kattintani, hanem sima, normál betűméretű szavak működnek linkként, csak ez alig derül ki, hogy hol van az a szó, ami neked kell. Háromszor kell megkeresned egy titkos szót. Először kiírja, hogy van 10 találat. Titkos szó: a találatok megjelenítése. Könyvcímet kiválasztod. De nem tudod meg, hol van. Titkos szó: FU Online-Katalog. Most már tudod, hogy melyik könyvtárban van, de azt nem, hogy hol. Titkos szó: Könyvtár neve. Az utolsó két titkos szó ráadásul egyáltalán nem intuitív, tehát te a helyet akarod, erre Online-Katalogra kell kattintani, aztán a státuszt, erre státusz helyett a könyvtár nevére kell kattintani.

A webdesign könyvből összesen egy példány van, az orvosi egyetem biometria és klinikai epidemológia tanszékének könyvtárában, helyben olvasható változatban. Hmm, vajon azoknak mire kell? Inkább adták volna oda a könyvet annak a brainnek, aki az online katalógust tervezte. Talking about accessibility and usability…Ha lett volna kölcsönözhető darab, akkor további húsz kattintással ki is kölcsönözhettem volna.

A másik véglet. Már az Amazonon és az iTunes-ban is meglepődtem azon, hogy amikor a “buy” gombra kattintok, akkor egyszer csak hopp, megvettem a könyvet/zenét. Nincs további kérdés, ennyi, katt - a tiéd, már ki is fizetted. Kellemes élmény, főleg az iTunes-ban, mert rögtön amint kattintottál, már el is kezdheted hallgatni az első számot. Azonnal a tiéd, de azért talán túl gyors. Katt, és már elköltötted a pénzedet. Nincs meg a kontroll, ami a boltban megvan, mert ott legalább van egy kis időd elgondolkodni, hogy tényleg kell-e.

Egy kicsit átmegyek techblogba, ha nem baj. Szóval van itt három cég, az Apple, a Google és az Intel. Mindháromnak nagyon megy mostanában. Növekednek, nyereségesek, mindenki rájuk figyel: ma ők képviselik az élvonalat. És a három cég igen jól megérti egymást. Az Apple igazgatósági tanácsában ott ül a Google vezérigazgatója, az Intel pedig azokat a csipjeit adja el az Apple-nek, amit senki más cég nem kaphat meg (quad-core Xeon, 3,0 GHz, amiből a szépség kedvéért kettőt is beleraknak egy gépbe, nyolc mag, nem rossz…). És olcsóbban is kapja a csipeket, persze, amivel behozhatatlan előnyhöz jut még a Dell áraihoz képest is, pedig a Dell tényleg csak arra törekszik, hogy olcsó legyen (kb. mint a Tesco). Szóval három cég, együttműködnek, közösen fejlesztgetnek, és szép jövő áll előttük. Miről is szólnak? Mihez értenek annyira? Az Apple titka az, hogy az emberek olyan számítógépet akarnak, ami jól ki van találva, minden részletében át van gondolva, hardver és operációs rendszer tökéletes összhangban, szép és egyszerű. Na meg persze szexi és biztonságos egyszerre. A Google-nek az a titka, hogy abban a korban, amikor mindenki széles sávon csatlakozik a hálózatra, akkor az a legtutibb megoldás, ha minden alkalmazást, amely valahogyan az információáramláshoz, az információ közös használatához kapcsolódik, a webre építünk, nem pedig a saját gépünkre telepítjük. Ehhez sok szerver kell, sok tárhellyel, a Google pont ezt nyújtja, remek alkalmazásokkal. Az Intel pedig nemes egyszerűséggel legyártja a legjobb csipeket.

De miért épp ez a három cég? És miért nem jön a képbe mondjuk a Sony vagy a Fujitsu Siemens? Hol van a Microsoft manapság? Hogy egy kedvenc cikkemet idézzem: “Windows is for grandmas, like Macs used to be in the 90s. So not only does the desktop no longer matter, no one who cares about computers uses Microsoft’s anyway.”

Hogy miért tart ott ez a három cég, ahol ma tartanak, azt persze nehéz lenne megmagyarázni, és ha tudnám a titkukat, akkor már rég én lennék a negyedik sikercég igazgatója. De hogy miért vannak ilyen jó viszonyban egymással, arra van egy kézenfekvő magyarázat, amit úgy emlegetnek, hogy Szilikon-völgy.

De mit is jelent ez konkrétan? Ezt.

Mountain Viewban van a Google központja, Cupertinoban az Apple-é, Santa Claraban pedig az Intelé. Ha az Intelből át akarsz nézni a Google-hoz, akkor a 82-es úton kell menjél, ha onnan az Apple-höz, akkor a 85-ösön. Az egész autóval tíz perc.

A Microsoft innen 1370 km-re van, a Sonyt ki se számolom. Ott Kaliforniában a három cég dolgozói egy egyetemre jártak, egy étterembe és egy bevásárlóközpontba, és ennek azért megvan az eredménye. Talán csak ennyi.

(update: ennyit arról, hogy globalizáció, meg hogy nem számít, hogy hol van a céged központja. Az Apple tavaly 160 millió dollárért vett egy új, nagyobb campust (azaz csak egy nagy földdarabot) Cupertinóban. Máshol sokkal olcsóbban lehetett volna földet kapni, de nekik megért mondjuk 10-20 millió dollárt, hogy ott legyen az új campus is. Ennyire sokat számít ez az egész.)